MaNGó: a SZeReLeM SZiMBóLuMa

Egzotikus ízvilág

A több mint 4000 éve termesztett mangó nem véletlenül lett az emberek kedvence. Hiszen egzotikusan kellemes íze mellett magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal is rendelkezik. Míg az éretlen gyümölcs C-vitaminban, addig az érettebb A-vitaminban és béta-karotinban bővelkedik. A mangó magas rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztést. Jótékony hatással van a szívre, csökkenti a vér koleszterinszintjét, valamint minimalizálja néhány rákos megbetegedés kockázatát.

Frissen az igazi!
Alakja hosszúkásan kerek, színe változatos: a zöldes pirostól egészen a sárgáig terjed. Érdekes tulajdonsága, hogy a héj színezettsége nem mindig áll egyenes arányban a gyümölcs ízletességével, erre jó példa az Amelie fajta, mely zölden a legfinomabb.
A gyümölcshús sárga vagy narancssárga, íze az ananászra, állaga pedig az őszibarackra emlékeztet. Akkor érett, ha kis nyomásra benyomódik. Frissen fogyasztva a legjobb (mindig hámozzuk meg)!

Őshazáját Indiának tartják, amelyre a botanikai név is utal: Mangifera indica. Ma már nincs olyan trópusi és szubtrópusi éghajlatú ország, ahol ne termesztenék ezt a négyezer éve ismert csemegét.

A mangó mélyen gyökerező, harminc-negyven méter magasra növő fán terem. Hosszú, bőrszerű, fényes levelei fiatalon bronzszínűek. Az ágvégen fejlődő hosszú virágzatán ezer-hatezer (!) halványrózsaszín virág fejlődik, amelyek zöme hímnős, kisebb részük hímivarú. A megtermékenyüléssel tehát nincs gond. A szüreteléssel annál inkább, mert a gesztenyefánál is nagyobb növény termései messze fent, a korona ágai között csüngenek. Az utóbbi évtizedekben "elérhető" méretű, csupán három-négy méter magasra növő fákat nemesítettek, ami lehetővé teszi akár az edényes nevelést is. A mangó vaj-puha sárga gyümölcshúsa egy hatalmas, lapos magot rejt, amelyet rostos szőrök borítanak. A gyümölcs az őszibarack, a banán és a narancs íze-egyvelegéhez hasonlít, és trópusi illatot áraszt.

A mangófa (Mangifera indica) a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozik. A mangófa önbeporzó, több fajtája létezik. Származási helyét a szakirodalom Indiában jelöli, amelyre a botanikai néve is utal. Több mint 4000 éve termesztik. Távoli rokona a kesudiónak és a pisztáciának.Kelet-Indiából a buddhisták közvetítésével jutott Kelet-Ázsiába, majd Malajziába. Innen a portugáloknak és perzsáknak köszönhető továbbterjedése. Ma már a trópusokon és a szubtrópusi övezetekben gyakoriak a mangóerdők, régen viszont csak a kiváltságosok birtokán volt mangóerdő. A mangó alakja tojásdad vagy vesealakú, héja zöldes pirosas árnyalatú, de színe a sárgáig változik. Maga a gyümölcs húsa narancssárga színű, íze és állaga az őszibarackéhoz hasonlít.

A gyümölcsnek egy darab nagymérető, lapos magja van, amelyet rostos szőrök borítanak.A mangófa akár húsz méterre is megnő, és az ültetéstől számított negyedik - hatodik évben fordulnak termőre. Nagy terjedelmű gyökérrendszere mélyre hatol a talajba. Levele fiatalon vörös, később sötétzöld, virágzata sárgás-vöröses és az ágvégeken bugában fejlődnek. Hosszú virágzatán ezer-hatezer halványrózsaszín virág fejlődik. Egy ágon akár több gyümölcs is terem. Akkor ígérkezik jónak a termés, ha meleg és száraz időszakban érhet a gyümölcs. A mérete a fajtától függ, de szilvától a dinnyeméretig váltakozik.A mangó nagy exportőrei Közép- és Dél Afrika, Ázsia, Latin-Amerika és Izrael.