úJRa

Eszembe jutott a kedves pincér a Múzeum cukrászdából. Boldog új évet Neki! :-) Most egy ideig nem fogok Nála búzasört iddogálni, de teázni még betérhetek.

A hét jó volt, de péntek estére igen szomorú lettem. Aznap nem úgy sikerültek az óráim ahogy vártam. A dolognak két tanulsága van: a gyerekek iskolaszünetben nem foglalkoznak az iskolával, ezért soha többet nem fogok olyat mondani, hogy ezt majd fejezzétek be otthon.. A másik tanulság miszerint: nincs értelme az egésznek, a hétvégén átalakult, a "nem fogom lejjebb vinni a szintet"-re.

Részint a tegnap délután mentett meg. A délelőtti eső után friss, meleg szél elhordta a felhőket, előbújt a Nap, és ragyogó tavasz kerekedett. Keményre pumpáltam a kerekeim, és őrülten tekerve nekiindultam. Majd egyre lassabban és lassabban forgattam a pedálokat. Kiértem az erdőbe. A kis fenyőligetben hátamat egy sudár magas egyednek vetettem, fújta a szél, én meg finoman imbolyogtam vele behunyt szemmel. Kicsit később átsétáltam egy padhoz, ahol keresztbe tett lábbal légzőgyakorlatokat végezem, és már ott rendben voltam. Elhatároztam, hogy holnap is kijövök. Észrevettem megint, milyen hamar, könnyen gyógyít a természet közelsége. Hazafelé már lassan sétálva toltam a biciklit. Megálltam, selyemkórót szedtem, gyönyörködtem a színes égbolt-háttér előtt álló kecses sziluettekben, a kopár fák tüskés és hullámos ágaiban, hallgattam az esti madárdalt.