"Párizs, 1963 telén. Egy délelőtt a metrón utaztam barátomhoz, Joachim Pfeuferhez, valószínűleg azért, hogy pénzt kérjek tőle kölcsön lakbérre. Jo építész. Emellett fest is. Ekkoriban mindenesetre főleg a festményein dolgozott. Ma már teljesen leköti az urbanisztika. Azon a hideg reggelen néztem a metróban az embereket magam körül. Szomorúnak, gondterheltnek, bosszúsnak, magányosnak látszottak mindannyian. (Én valószínűleg ugyanilyen voltam.) "Mit tegyek?" - gondoltam. "Szívesen tennék valamit. Mit? Minek? Kinek? Ezeknek az embereknek. De mit? Miért?", és így tovább. Az életemre gondoltam. Megéri az alkotómunka mindezt a fáradságot, fegyelmet? Végül is csak egy kevéssel érzem jobban magam, mint ha nem törtem volna ki a rendszerből. De még ez sem egészen biztos. Ahogy Marianne mondta egyszer, mikor éppen elege lett az örökös művészveszekedésekből és képmutatásból: "Ti csak akkor vagytok művészek, ha csináltok valamit. Mihelyt a dolognak vége, már nem vagytok művészek." Valóban így van. Nem elég az alkotás. Az ember nem hagyhatja abba. Ezt nem teheti meg. Ez az - gondoltam. Az, amit mindenkivel közölnöm kell, az a permanens alkotás művészete. A Permanens Alkotás Intézete. A humor, a furcsaság, a jóakarat és a részvétel elve alapján."
a termèszt lassan működik, a sajàt ütemèben, nem hagyja hogy sürgessèk
KLiKK a MaGYaR CSiLLaGáSZaTi eGYeSüLeT HíRPoRTáLJàRa
"Az ókori népek a kozmosz részének tekintvén önmagukat harmónikus egységben éltek a természettel. Úgy gondolták, hogy a nap és a hold jelentős hatást gyakorolnak földünk lakóira, befolyásolják viselkedésüket, életfolyamataikat és szabályoznak bizonyos természeti jelenségeket. A nap jelentette számukra az életerőt, a mindennapi életben mégis a holdnak tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Holdnaptáraik is erről tanúskodnak. Manapság már szinte teljesen feledésbe merült a holddal kapcsolatos tapasztalatkincs. Ám feleleveníthetjük az ősi tudást, s ha így teszünk az élet számos területén minőségi változásokat érhetünk el."
"FoCuSiNG iSN'T JuST aN oPTiCaL aCTiViTy, iT iS aLSo a MeNTaL oNe."
BRiDGeT RiLeY
KiSFiú, aKi JáTéK KéZiGRáNáTJáT SZoRoNGaTJa a CeNTRaL PaRKBaN
DiaNe aRBuS
KoRTaLaN
1975
Isaac Bashevis Singer galambokat etet a Broadway-n
1938
MaX eRNST
1927
aNDRè KeRTèSz
1923
aNaToLe FRaNCe
aPPeL
A CoBrA-művészek a népművészetből, gyermekrajzokból és a prehisztorikus művészetből merítenek inspirációt, a művészet szigorúan intellektuális megközelítésével szemben az ösztönösséget dicsőítik.
CoNSTaNT
Miután a civilizáció értékei elpusztultak a második világháborúban, a CoBrA-művészek elutasítják a felvilágosult és racionalista nyugati múltat, félredobják az értelembe vetett hitet.
Plinius törtènetei: Zeuxisz és Parrhasziosz vetélkedése A francia trompe l'oeil kifejezés magyarul a szemet becsapó, megtévesztően élethű ábrázolást jelenti, amely mint a festőkmesterségbeli tudásánakfokmérője évszázadokon keresztül versengésre, bizonyításra késztette a művészeket, de csak a 17. században lett önálló műfaj. ...a hagyomány szerint Parrhasius versenyre kelt Zeuxisszal, és mivel az oly tökéletesen megfestett szőlőfürtöt mutatott be, hogy a madarak rászálltak a képre, ezért Parrhasius egy festett függönyt mutatott be, amely oly élethűen volt ábrázolva, hogy Zeuxis a madarak ítéletétől eltelve sürgette a függöny elhúzását, hogy láthassa a képet. Mikor felismerte tévedését, őszinte szégyenkezéssel átengedte a pálmát, mivel ő a madarakat tévesztette meg, Parrhasius viszont magát a művészt. Ez az anekdota több más Plinius-történettel együtt igen népszerű volt a reneszánsz idején. A natura, a természetkövetése egyik fontos feltétele volt ekkor a festői tudáselismerésének, a kiváló művész minősítésnek. Giotto megtrèfàlja Cimabuèt: Plinius történetei a festői vetélkedésről szóltak, gyakran a humor forrásai lettek. Ő inspirált több anekdotát, melyekben madarak, méhek, s igen gyakran legyek szerepeltek, azok az állatok, akiket megtévesztettek a festett gyümölcsök, virágok, összetévesztették a valódi dolgokat, s azok képmásait. Megtévesztés kicsiben, vetélkedések és képi viccek a festészetben Boccaccio dicsérte Giottót, mert festményei nem is a dolgok képmásának, hanem maguknak a dolgoknak látszottak. A 15. századi művészek ezért is tisztelték őt. Közmondásos humora példájaként a század közepén elterjedt egy anekdota, miszerint Giotto még tanuló éveiben megtréfálta Cimabuét: a mester távollétében egy életnagyságú legyet festett az éppen készülő képre. A mester visszatérvén észrevette a legyet, élőnek vélte, s megpróbálta elhessegetni. Mikor észrevette a tréfát, elismerően szólt tanítványa tehetségéről. Giotto valójában soha nem festett legyet, de a történet széles körben elterjedt.. Egyetlen pèlda a szàmos remekmű közül: ...Paolo Veronese a maseri Villa Barbaróban az imitált architektúra keretébe mitológiaitörténetek jeleneteit helyezte, s a látogató szemét nem csupán ezzel csapta be: jellegzetes trompe l'oeilmotívum a festett ajtót kinyitó, festett leányka zsánerképe. A paloták, villák enteriőrjeinek látszatarchitektúrával való kitágítására 17-18. századi barokk kastélyokban számos példát láthatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése